Szüreti szokások, hagyományok

Nyomtatóbarát változat

Tavasz közeledtével megélénkül a határ napjainkban is. Nem volt ez másként elődeink életében sem. Mivel a mádi ember legjobb barátjának a szőlőt tartotta, ezért mindig szívesen dolgozta, gondozta a megélhetést, a reményt jelentő szőlősorokat.

A metszés, a "vinyigeszedés", karózás után kétágúzás, "csirkézés" következett. A kötni járó asszonyok éneke, beszélgetése is messzire hallatszott, ezért mondták a férfiak, hogy az asszonyoknak inkább szórakozás a kötés, mint munka.

A "vinyige" begyújtásából már jósoltak is az akkoriak. Ha a füst a tőke fejéhez közel szállt, akkor a bő termésben hittek, ha viszont magasra szállt a füst, azzal vigasztalták magukat, hogy a bor ára is magas lesz.
Sok nyugtalanságot okozott a gazdáknak a "fagyos szentek" napjai is. Ha Pongrác, Szervác, Bonifác és Orbán napja is fagy nélkül múlt el, már remélték, hogy a bő termés jó édes lesz. Sokan kóstolgatták nyár elején a cseresznyét is, hiszen ha a cseresznye édes volt, biztosra vették, hogy a szőlő is édes lesz.

Az augusztusi szőlőmunkák (igazgatás, harmadlás, tányérozás) után minden gazda Istenhez imádkozott a jó időjárásért, az édes szőlőért. Október közepe felé közeledvén megkezdődtek a szüreti előkészületek. Súrolták a szüreti edényeket, égették, forrázták a hordókat és a borházat is kimeszelték.

A szüret megkezdésének napja október 28, Simon Juda napja volt. Ekkor tehát már hangosak voltak a szőlőföldek. A víg nótaszó mellett fel-felhangzott a "Puttonyos!" felkiáltás is. A gazda nótára szólított fel mindenkit, mondván "amíg énekelnek, nem esznek" Ha az időjárás kedvező volt, az asszonyok az aszúszemeket is kiválogatták. Ahhoz, hogy több szőlő férjen a gyűjtőbe, taposni kellett - csakúgy, mint ma.

Préselés után a gazda "cserpákkal" merte ki a mustot a "tőtikébe" (ezzel szűrte le a mustot), majd a mustot a hordóba töltötte.
Egyszerre folyt tehát a munka - már akkor is - a házban és a hegyen egyaránt. A gazda borral kínálgatta a szedőket, gulyás, néha csusza csillapította a dolgozók éhségét. A szüret végeztével koszorú került a hordóra (félhordó alakú koszorú, szőlőlevéllel, virágokkal, szőlőfürttel gazdagon befonva, nemzeti szalaggal díszítve) és a szedők víg nótaszóval kísérték haza a gazdát.

Mikor már mindenütt elvégződtek a szüreti munkálatokkal, megtartották a hagyományos szüreti bált. Ennek a bálnak is messzire jutott a híre, hiszen úgy tartották "Aki a debreceni vásárban, a pócsi búcsún és a mádi szüreti bálon nem megy férjhez, örökké pártában marad" 1992-ben községünk vezetői felújították a szüreti bál hagyományait. A szüreti napokat szeptember végén rendezik meg. Ez 2007-ben szeptember 21-22. Az ünnepséget az ökumenikus istentisztelet nyitja meg, amelyet többnyire a borverseny követ, ahol a mádi gazdák vizsgáznak boraikkal országos hírű borászok előtt, legtöbbször igen szép eredménnyel. A borverseny ideje alatt az érdeklődők többféle kiállítást is megtekinthetnek,
(a szőlőtermesztés múltjáról, a község történetéről, ásványokról, stb.)
A legjobban várt szüreti felvonulás délután indul. A felvonuláson majorettek, fúvószenekar, iskolások, óvodások is részt vesznek.
Az egész falu kíváncsi a kisbíró, a szőlősáfárok, az ószeres és a cigányok szekereire is. A talus zsidó és a drótos tót minden évben nagy sikert arat. A felvonulást ma is, mint régen, a kerekenforgó zárja. A szereplők a felvonulás végeztével a kultúrház udvarán ismét előadják produkciójukat. Ezt követően kezdődhet a várva várt bál. Községünk lakosságán kívül sokan érkeznek a szomszédos településekről is. Néhány éve tűzijáték koronázza meg a mulatságot. Nagyot változott tehát a világ. A modern kor diktálta igényekhez igazodik a mai szüreti bál. Mégis párhuzam vonható a mai és a régi kor ünnepe, eseménye között. Bár az emberek felfogása sokat változott az évtizedek, évszázadok alatt, sok mádi embernek mégis mai napig él a szőlőbe vetett hite, s talán az a mondás is igaz még, hogy a mádi ember legjobb barátja a szőlő.

Természetesen a vasárnap már elődeink életében is pihenőnap volt. Ilyenkor a fiatalok a falu "nagy utcáján" korzóztak, az idősebb asszonyok pedig kiültek a ház elé és megvitatták a hét eseményeit, persze a saját véleményükkel bőven fűszerezve. Ezen beszélgetések alatt születtek a boszorkányos történetek is. Sok asszony meg is esküdött rá, hogy látott már boszorkányt. A füstölés, szentelt víz hintése zavarta el a gonoszt, ekkor már nem kellett tartaniuk a ház körüli állatok megrontásától sem. Az asszonyok és férfiak egyenjogúságát az is bizonyítja, hogy Mádon férfi is lehetett boszorkány. Volt még egy dolog, ami megmozgatta az emberek fantáziáját - a kincskeresés. Ez a feltételezés nem is lehetett alaptalan, hiszen a sok háború, harc idején sokan elásták a vagyonukat, remélve, hogy értékeik a föld alatti biztonságban átvészelhetik a háborút.

A mádiak szép, tiszta estéken azonban azt is látni vélték "hogyan tisztul a pénz". A szölőföldek környékén, ilyenkor háromszor lobbant fel ilyenkor egy halvány, kékes fény, jelezve így a kincs hollétét. Aki vette a bátorságot és a kincs felkutatására vállalkozott, a kiásása után rögtön szörnyethalt - vélték a legbabonásabb mádi emberek.

Elődeinkre a babona mellett a vidámság, jókedv is jellemző volt. Szívesen ragasztottak egymásra tréfás gúnyneveket is, pl.: Pupu Bodnár, Kapari Kovács, Selyem Pendely, Csupagatya Szabó. Az elnevezések közül néhány még ma is élénken él a köztudatban.

Természetesen nem csak bálokból és szórakozásból állt a mádiak élete. Egész évben szorgalmasan, fáradhatatlanul dolgoztak a határban. Lakodalomra is csak a szüreti munkák elvégzése után kerülhetett sor. Sokszor a szülők is beleszóltak gyermekük párválasztásába. Az ö szemükben természetesen a tehetősebb családok gyermeke volt az ideális jelölt.

A jegygyűrűt a fiú vette meg, emellett pénzt is adott a menyasszonynak, aki nem költhette el, hiszen ezt már az új háztartásba vitte magával. A lány zsebkendőt adott cserébe. A jegyváltás csendben történt. A fiatalokon kívül csak az örömszülők és a két leendő tanú volt jelen. Ezt követően a menyasszony szülei a vőlegény szüleihez mentek"háztűznézőbe". A jegyváltással ellentétben a lakodalom már rendszerint hangosabb, "parádésabb" volt, legtöbbször vasárnap tartották. Természetesen ezekből a lakodalmakból sem hiányozhatott a vőfély. A mádi vőfélyek soha nem kötötték át magukon a más helyeken szokásos háziszőttes hosszú kendőt. "Azt csak a falusiak csinálják"- mondta néhány gőgösebb közülük. Ehelyett kis mirtusz ágat és fehér kesztyűt viseltek. A vőfélyi "kellékek" beszerzése a nyoszolyólányok feladata volt, csakúgy, mint ahogy a menyasszonyi koszorú biztosítása is.

A vőfély a nászával kísérte a vőlegényt a lányos házhoz. A menyasszonyt kikérése után elbúcsúztatták szüleitől, testvéreitől, barátnőitől, szomszédaitól. A szomorkodás azonban nem tartott sokáig, hiszen a fiatalok - az örömszülők nélkül - indultak esküdni. A hazaérkezés sok mókával zajlott. Gyakran szalagokkal elkötötték az ifjú pár útját, csak a vőfély váltságdíja után engedték tovább őket. Hazaérve az örömszülők borral és kaláccsal fogadták a fiatal házaspárt. Ezután kezdődhetett a reggelig tartó mulatozás. A vendégek szórakoztatása a vőfély feladata volt. Arra is figyelnie kellett, hogy a vendégek előtt mindig legyen enni- és innivaló is. Ezen hagyományok közül néhány a mai lakodalmakban is visszaköszön. A menyasszony kikérése, búcsúztatása ma is megtalálható egy-egy esküvő menetében, gyakran ma is vőfély kínálja a vacsora fogásait humoros versikéivel.

A lakodalmak után hamar beköszöntött a tél, magával hozva a legszentebb ünnepet. Advent idején nagyszüleink hajnali misékre jártak. Szenteste együtt örültek az apró, de annál kedvesebb ajándékoknak. Ilyenkor szeretet volt és béke. Az ajándékozás után együtt fogyasztotta el a család a bobájkát, ezt a hagyományos, karácsonyi ételt, amit igény szerint mákkal, dióval vagy túróval készítettek el.

Később a kántálók énekétől volt hangos a falu. Jókívánságaikért kántálópénzt kaptak. A pásztorok, csordások, bojtárok is járták a falut. Rézkürtön fújták a "Mennyből az angyal"-t. A bojtárok korsót vittek magukkal, ebbe gyűjtötték az útközben kapott bort. Az este talán legcsodálatosabb pillanata a betlehemezés volt. Először két "angyal" lépett a házba, gyönyörű fehér ruhába öltözve, kezükben tartva a szépen kivilágított betlehemi kistemplomot, utánuk jött a "bundás", az "öreg", a "guba" és a többiek. Versekkel, énekekkel erősítették az emberek egymás iránti szeretetét, összetartozását. Ezekben az eseményekben vallási hovatartozástól függetlenül minden ember részt vett. A szenteste boldogságáért, a békéért, a szeretetért az éjféli misén adtak hálát Istennek az emberek. A jelen karácsonyaiba is szeretnénk visszahozni a betlehemezés, kántálás pillanatait. Remélhetőleg nem hagyjuk kihalni ezeket a csodálatos hagyományokat.