A mádi nyugdíjas közösség kérésének eleget téve Szenior Örömtánc kurzust indítottunk a Művelődési Házban. A nagy létszámú lelkes csapat részére Berta Gizella oktató tartja a foglalkozásokat. A Szenior Örömtánc az idős szervezethez igazított, kíméletes sporttevékenység és „agytorna”, ami a legújabb kutatások szerint eredményesen késlelteti a demencia és az Alzheimer-kór kialakulását. Nincs szükség sem táncpartnerre, sem előzetes tánctudásra. Az oktató megmutatja, majd gyakoroltatja a csoporttal a rövid koreográfiát, amit meg kell jegyezni. Először speciális, ún. ritmikus beszéddel segíti a tanulást, majd amikor már jól megy, zenére táncolja el a csoport – többször is – a táncot. Az egyes órákon elsajátított koreográfiák nem összefüggőek, minden órán újat tanulnak, ezért bármikor bárki becsatlakozhat. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a keddenként délelőtt 11 órától fél 1-ig tartott foglalkozásra.
- Mád és környéke
- Önkormányzat
- Tájoló
- Galéria
- Kirándulás
- Közérdekű
- Pályázatok
- Választási információk