Mád patakmeder I. ütem 2. szakaszának felújítása | Mád honlapja

Mád patakmeder I. ütem 2. szakaszának felújítása

Nyomtatóbarát változat

 

A Mád patakmeder I. ütem 2. szakaszának felújítása 

ÉMOP-3.2.1./F-10-2011-0060 azonosító számú projekt

Mád Község Önkormányzata 2011. március 31-én nyújtotta be pályázatát a „Helyi és térségi jelentőségű vízvédelmi rendszerek rekonstrukciója” tárgyú ÉMOP-os pályázati felhívásra. A támogató okiratot 2011. december 19-én írta alá Tatárka József polgármester. A közbeszerzési eljárást 2011-ben indult és 2012-ben zárult le.

 

 

Az önkormányzat 2004-ben elhatározta a patakok belterületi szakaszának burkolását. A megvalósítást három ütemben tervezték, így a tervdokumentációk elkészítése és engedélyeztetése is három ütemben történt. Mád községet 2005. május 5-én özönvízszerű eső öntötte el. A csapadékvíz elvezetésének hiánya ekkor két lakos halálát, és közel 350 millió Ft kárt okozott. A Borsod – Abaúj – Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és az Észak – Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Sárospataki szakmérnökség igazolása szerint a település lakosságának ingatlanjaiban 44 987 ezer Ft, az önkormányzat ingatlanjaiban 273 millió Ft kár keletkezett, a védekezési költség 83 millió Ft volt. A mádi csapadékvíz-elvezető rendszer nem volt alkalmas arra, hogy biztonsággal elvezesse az esővizeket. A környező szőlődombokról lefolyó csapadék rendszeresen belvízelöntéssel fenyegette a települést.

 

Az önkormányzat vízrendezési tervet készítetett, pályázott, és 2005 év végén 1,215 milliárd forint címzett támogatást nyert az 1,35 milliárd forintos beruházás megvalósításához. Az építési munkák 2006 nyarán kezdődtek meg. A felszíni belterületi vízrendezés során egy új, csaknem 5000 m2 –es záportározót, több mint 24 km csapadékelvezető csatornát és mintegy 90 műtárgyat építettek meg. A csapadékot a Mád, a Máj, és a Birsalmás patakokba vezetik el. Ezen patakmedrek burkolása viszont nem történt meg. Ezért a rendszer a mai napig funkcióját betölteni nem tudja. A mádi csapadékvíz – elvezető rendszer megbízható működése érdekében mindenképpen szükséges a befogadó patakok regionális rekonstrukciója, amelyek a környező települések vízelvezetését is hivatottak megoldani. Jelen projekt megvalósulása az egyik lépés megtétele a teljes Mád patak rekonstrukciójában.

 

Jelen beruházás keretében a Mád patak középső részének, a 0+380 folyó méter szelvénytől a 0+918 folyó méter szelvényig, valamint a 1+040 folyó méter szelvénytől a 1+300 folyó. A 0+918 és a 1+040 fm szelvények közötti szakasz fejlesztése már korábban elkészült.

A beruházás tervezett összköltsége 89 880 509 Ft. amely összeget teljes egészében a Magyar Állam és az Európai Unió biztosítja a fejlesztéshez.