• SZOCIÁLIS CÉLÚ TÜZIFA IGÉNYLÉSE

    TISZTELT LAKOSSÁG !

     

    A téli fűtési költségek csökkentéséhez a rászorulók az idei évben is igénybe vehetik a szociális célú tűzifa támogatást.

    A papír alapú kérelmeket 2018. december 31. napjáig folyamatosan lehet benyújtani a Mádi Polgármestreri Hivatalban.

  • 2018.11.21-én megnyílt a Művelődési Házban a Nyugdíjas Klub által szervezett lakodalmas kiállítás. December 1-ig hétköznap 9 órától 12 óráig szeretettel várjuk a kedves látogatókat.

  • 2018.11.21-én nyitott klubdélutánt tartott a mádi Nyugdíjas Klub. Először a születésnaposokat köszöntöttek, majd a stratégiai megbeszélések után Földyné Icuka néni megnyitotta a klub által szervezett lakodalmas kiállítást. A kiállítás anyagához kapcsolódóan Újvári Marika nótaénekes lakodalmas dalokkal szórakoztatta a klubtagokat és a vendégeket. A jó hangulatú műsor alatt többen táncra perdültek.

  • 2018. november 8-án tartottuk az Idősek Napját. Az ünnepséget Tatárka József polgármester úr beszéde nyitotta meg majd felköszöntötte településünk két legidősebb lakosát: Fancsalszki Béláné Mancika nénit és Vaszil Józsi bácsit. Ezután köszöntötte az időseket Tar László nagytiszteletű úr. Az este során a jó hangulatot Heit Lóránd és zenekara biztosította. A vacsoráról a Községi Konyha, a kiszolgálásról a Szállást Biztosító Idősek Klubja gondoskodott. Minden kedves megjelentnek köszönjük a részvételt.


  • Az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulóján tartott megemlékezést Török Dezső a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg ünnepi beszédével. Ezt követően Tatárka József polgármester úr méltatta az ünnepséget majd Mád Község Önkormányzatának Képviselő-testülete nevében egy-egy arany pecsétgyűrűt adott át településünk két kiemelkedő alakjának.

  • A „Határtalanul!” pályázat keretében 2018. szeptember 17-20. között Felvidékre látogattunk. A kirándulást megelőzően sok ismeretre tettünk szert a tájékoztató és előkészítő órák során. Tájékozódtunk az úticélok legfontosabb nevezetességeiről, történelméről, irodalmi és művészeti vonatkozásairól. A négynapos kirándulás első állomása Rozsnyó volt, ahol látogatást tettünk a Fábry Zoltán Óvoda, Alapiskola és Szakközépiskola épületében, megismerkedtünk az iskola működésével és mi magunk is bemutatkoztunk. A látogatásunk alkalmából ajándékot adtunk át az ottani diákoknak és nevelőknek.

Oldalak