Megvédik a magyar földet!

Nyomtatóbarát változat

A nagybirtok helyett a családi gazdaságokat, a külföldi spekulánsok helyett a magyar gazdákat hozza helyzetbe az új földtörvény – emelte ki dr. Mengyi Roland országgyűlési képviselő a péntek délután, Tiszaújvárosban, a megújult Fidesz irodában tartott sajtótájékoztatóján.  A földtörvény mellett szólt a halgazdálkodási és halászati törvényről, valamint a rászoruló gyerekek nyári étkeztetésének támogatásáról és a pedagógusok béremeléséről.

 
„A reakciók alapján úgy tűnik egyeseknek fáj, hogy a magyar termőföldet magyar gazdák fogják megművelni. Célunk a családi gazdaságok számának növelése és a nagybirtokok visszaszorítása. A mostani 50-50%-os arány 80-20%-os arányra változzon. Vagyis, a magyar földek legalább 80%-a végre kis családi gazdaságokat szolgáljon és legfeljebb 20%-a legyen nagybirtok”
 – jelentette ki  Dr. Mengyi Roland.
A baloldal mindent megtesz annak érdekében, hogy a földügyet politikai támadásra használja fel, pedig 2002-10-közt nem sokat tettek érte... Az új földtörvénnyel keresztülhúzták a spekulánsok terveit. 
 
Dr. Mengyi Roland emlékeztetett rá: nem tilthatják meg 2014. május 1.-től, hogy az uniós állampolgárok földet vásároljanak Magyarországon. A megfelelő fékeket azonban beépítették a törvénybe. Külföldi csak akkor vehet majd földet, ha valóban földműveléssel foglalkozik, letelepedik Magyarországon, megvan a szükséges végzettsége, földet művel és a helyi földbizottság beleegyezését is megkapja. A feltételek teljesítését ellenőrizni fogják a hatóságok! 
Semmisnek minősülnek azok a tulajdonjogról és földhasználatról szóló szerződések, amelyek a törvényes feltételeknek nem felelnek meg.
„Az agráriumhoz kapcsolódik a következő téma is. Itt, a Tisza mentén, ahol sokak kedvenc hobbija a horgászat nem kell magyarázni, miért is fontos, hogy az Országgyűlés elfogadta a Halgazdálkodásról és halvédelemről szóló új törvényt. Ezzel sikerült teljesíteni a Fidesz egyik fontos vállalását a 
horgásztársadalom felé”  - váltott témát Dr. Mengyi Roland.
Az új jogszabály megalkotásának elsődleges oka az volt, hogy a halászatról és horgászatról szóló korábbi törvény mára elavult és nem volt alkalmas a természetvédelmi és gazdasági igényeknek is megfelelő halgazdálkodás szabályozására. A Magyarországon élő mintegy 400 ezer horgász és családtagjaik komoly társadalmi és gazdasági érdeket és értéket 
Jelentenek, amit mindenképpen szeretnének megvédeni.
A törvény célja: a halállomány természetes megújítása, a természetes vizeken folyó halászat szigorú szabályozása és korlátozása, a horgászsport és a horgászturizmus fejlesztése mellett.   
A törvény – összhangban a július 1-jén életbe lépett új Büntető törvénykönyvvel - törekszik az orvhorgászat visszaszorítására.
 
„A jogszabály bevezeti a fogási tanúsítványt, amelynek segítségével a hal útja annak kifogásától kezdve a teljes élelmiszerláncon keresztül nyomon követhető lesz. Arra törekszünk, hogy Magyarországon is népszerűvé váljon a halfogyasztás. Célunk, hogy a bizonytalan eredetű halak helyett minél több hazai, egészséges hal kerüljön a magyar családok asztalára” – jelentette ki 
Dr. Mengyi Roland. 
 
Szintén új elem a halászati engedély: kereskedelmi célú halászatot a jövőben kizárólag ezzel lehet folytatni, a továbbra is megmaradó állami halászjegy és horgászjegy csak rekreációs célú halfogásra 
használható majd.
 
A diákok legnagyobb örömére javában tart a nyári szünet! Sajnos azonban vannak családok térségünkben és az ország minden részén ahol a napi egyszeri meleg étel biztosítása is problémát okoz. Ehhez kapcsolódik a dr. Mengyi Roland által ismertetett, harmadik jó hír: rajtuk, a 
legrászorultabbakon segít a kormány szociális étkeztetés támogatásával.
Országos szinten 1200 település 2,4 milliárd forintot kap. Ennek köszönhetően 112 000 gyermek nyári étkeztetését segíti a Fidesz-kormány. A tiszaújvárosi, szerencsi, szikszói térség 22 települése 57,3 millió forintot kap a kormányzattól. Ebből az összegből 2921 gyerek 148.974 adag ételt fogyaszthat el.  Átlagosan 384 forint támogatás jut minden egyes étkezésre.
Nézzünk egy konkrét példát! A környék települései közül Prügyön kapnak a legtöbben kormányzati támogatással ebédet a nyáron, szám szerint 425 gyerek. Az étkezések száma 22950. Erre a célra 10.098.000 forintot kapnak. Ebből a programban résztvevő minden gyerek 54-szer étkezhet.
 
Zárásként még egy jó hír. Mint arról minden bizonnyal már értesültek jelentős pedagógus béremelés lesz szeptember 1-jétől.  A kormány által korábban elfogadott, új pedagógus program a köznevelésben érintettek számára hosszú távon vonzó pedagógus életpályát, elégedettebb szülőket, 
képzettebb diákokat és tanárokat jelent.
A program keretében igazságosabb, átláthatóbb és eredményesebb rendszer jön létre, amelyben érvényesül a gyermekek joga a jó minőségű neveléshez, oktatáshoz, a pedagógusok illetménye jelentős mértékben növekszik, a rendszer korábbi aránytalanságai eltűnnek, és az életpálya elindításával a pedagógushivatást választók erkölcsi megbecsülése is növekszik. 
Az erkölcsi elismerés, megbecsülés mellett azonban fontosak az anyagiak is.  A pedagógusok alapilletménye szeptember 1-jétől átlagosan 34%-kal nő, s ezt követően további négy éven keresztül évenként minimum 5 %-os, de a minősítés és a szolgálatban eltöltött évek arányában akár évi 10 %-os béremeléssel is számolhatnak a pedagógusok, azaz 2017-ig minden szeptemberben lesz béremelés! 
A kormányzat biztosítja az esélyegyenlőséget a közoktatás területén, amely nem függ többé az 
önkormányzat anyagi helyzetétől.
„A Fidesz nem csak beszél, hanem tesz is a közoktatás fejlesztéséért” - zárta a sajtótájékoztatót 
Dr. Mengyi Roland.