Péntek délután 17 órától az Aradi Vértanúk tiszteletére rendezett ünnepséget tartottunk a Művelődési Házban. A megemlékezés kezdete előtt Tatárka József polgármester úr egy ünnepi "testületi ülés" keretein belül megköszönte a testületi tagok munkáját, kiváltképp azoknak akik egészségi állapotuk miatt nem kívánnak a jövőben képviselőként tevékenykedni. Földy Istvánné és Szepsy István számára ajándékot nyújtott át Polgármester Úr aki az ezt követő ünnepi szavai során az október 6-ai eseményeket elevenítette fel. A nyitóbeszédet követően a mádi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde nagycsoportos gyermekei mutatták be előadásukat. Az óvodások után a Koroknay Dániel Tehetséggondozó Általános Iskola tanulói vették birtokba a színpadot, hogy előadják színvonalas műsorukat. Köszönjük a felkészítő pedagógusok lelkiismeretes munkáját továbbá köszönettel tartozunk minden résztvevőnek és háttérben dolgozónak, hogy méltóképp emlékezhettünk.
- Mád és környéke
- Önkormányzat
- Tájoló
- Galéria
- Kirándulás
- Közérdekű
- Pályázatok
- Választási információk